Széchenyi Pályázat 2020

Statika

Kivitelezői és gyártói szemlélet

Optimalizált szerkezettervezés

BIM alapú tervezés

"Egy jól megtervezett acélszerkezet olcsóbb és fenntarthatóbb bármely más szerkezeti alternatívánál."

A tartószerkezet tervező csapat

Szerkezettervező csapatunk 2016-ban kezdte meg a tevékenységét. Az eltelt évek alatt több száz hazai és külföldi projektben szereztünk tapasztalatot. Elsősorban acél vázas épületek teljes körű statikai tervezésével foglalkozunk. Az acél mellett előszeretettel alkalmazunk öszvér megoldásokat mind vízszintes mind függőleges teherviselő elemek esetén, valamint folyamatosan feszegetjük a tűzvédelemmel kapcsolatos kérdéseket is.

Tervezési szemléletünk meghatározó éveit jelentette az első pár év, amikor leginkább mezőgazdasági épületeket terveztünk. Ez az egyik leginkább árérzékeny része a piacnak, ahol néhány felesleges kiló a munka elvesztését jelenti. Minden szerkezetünket optimalizáljuk, megvizsgálunk több szerkezeti kialakítást, hogy azután a legkedvezőbbet ajánlhassuk a beruházónak.

Szoftveres felszereltségünk lehetővé teszi, hogy a kor elvárásainak megfelelően BIM alapon dolgozzunk együtt a tervezőtársakkal. A részletes szerkezeti modell és a terhek számítógépes modellezése hozzájárul a minél pontosabb eredmény minél rövidebb idő alatti eléréséhez.


Miért érdemes velünk terveztetni a tartószerkezet? 

  • Az általunk tervezett műszaki megoldások jól gyárthatók és kivitelezhetők. 
  • Minden szerkezetünket a legjobb tudásunk szerint optimalizáljuk, a lehető leggazdaságosabb végeredményért.
  • Szoftveres felszereltségünk lehetővé teszi, hogy a kor elvárásainak megfelelően, BIM alapon dolgozunk együtt a tervező társakkal. 



Csapatunk

Balla Tamás

Balla Tamás

Építőmérnök

Beszedics Tamás

Beszedics Tamás

Műszaki rajzoló

Jelenek Tamás

Jelenek Tamás

Építőmérnök

Kecskés Tamás

Kecskés Tamás

Műszaki rajzoló

Lajos Dániel

Lajos Dániel

Ügyvezető / Építőmérnök

Küldjön nekünk üzenetet!